Szerintem lassan a filmek kiválasztásával több időt töltünk el, mint magával a film megnézésével. Ezért is gondoltam, hogy írok nektek az egyik kedvenc filmemről, amit nemrég láttam: I care a lot, avagy Fontos vagy nekem című akciófilmről, amely a Netflixen elérhető!
Egy kis kedvcsináló videó:
Bár a film nem aratott minden körben osztatlan sikert, azért nagyon sok pozitív kritika jelent meg róla. Az IMDb-n mindössze 6.3 pontot kapott, ami nem olyan rengeteg, tekintettel arra, hogy önmagába véve a filmet nagyon-nagyon éveztem s szerintem jóval többet is megérdemelhetett volna!
A film egy szociális munkás csalafintaságait mutatja be, azokat a csúf húzásokat amivel plusz pénzhez juthat. Gyakorlatilag a rendszert kijátszva tehetősebb, egyedülálló időseket állami gondozásba helyeztet, két cinkosával (egy orvossal, aki hamis orvosi szakvéleményt ad ki a betegről), ezzel meghackelve a rendszert. Sajnos nem minden működik a terv szerint és egy nagy halnak hitt valakivel nagyon meggyűlik a bajuk…
A filmben elsősorban tetszik, hogy hihetetlenül érzelemmentes. Nagyon elszomorító, de egyben elgondolkodtató is, hogy az emberek mit képesek feláldozni a pénzért, illetve mennyire kiszolgáltatottak tudunk lenni. A film egyúttal rávilágít arra is, hogy az igazán nagy játékosok elől úgy sem menekülhetünk, hiszen kiforrott rendszereik vannak arra, hogy hogyan kurtítsanak meg minket.

Facebook kommentek